törpenyúltenyészet

Ez az oldal a nyuszikkal de főképp a törpenyulakkal foglalkozik

Nyúl fajták



Bécsi kék óriás nyúl

Belga óriás nyúl

Házinyúl

Kaliforniai nyúl

Magyar óriás nyúl

Német óriás nyúl

Új zélandi vörös nyúl


Bécsi kék óriás nyúl

1893-ban Schulz bécsi tenyésztő sárga lotaringiai anya és fekete belga óriás bakot párosztattot be és egy kék színű ivadékot kapott. Az új színű nyuszit tovább tenyésztették és 1898-ig sikerült a kék színt megtartani. Ebben az éveben mutatták be a bécsi kiállításon az új fajtátt. Akkoriban meghaladták a jelenlegi bécsi kékek testömegét és a színük is világosabb kék volt. Testömegük 6-7kg volt és elnevezték bécsi kék óriás fajtának. Később kialakult az acélkék szín és a 4,5-5kg testömeg.1307539713_214097741_1-becsi-kekujzelandi-feher-nyulak-eladok-budapest.jpg

64927_222104313_4-becsi-kek-6-honapos-novendek-bak-nyulak-eladok--elado.jpg


Belga óriás nyúl

Elsőként egy 1874-es brit tenyészszemlén jelent meg, de hamarosan meghódította az Egyesült Államokat. A hagyományos változat az Aguti, melynek színezete a mezei nyulakéra emlékeztet, bár gondos kiválogatás és tenyésztés eredményeként jött létre ez a meleg mogyorószínű, néhol feketével cirmos szőrszálakból álló bunda.
A Black-and-Tan forma vörhenyes színe csak a hasoldalon jelentkezik. Létezik piros szemű albínó forma is, amely például Nagy-Britanniában rendkívül gyakori. A szőrzet sima, fényes, testhez simuló, ezáltal is kihangsúlyozza ennek a fajtának az izmos testalkatát. Testtömegük körülbelül 4 kg.

56777650_2.jpg


Házinyúl

Folyamatosan nőnek, koptatniuk kell – néha a kertészek és a gazdik bosszúságára. A kifejlett házinyúl tömege 1,5 kg-nál kezdődik, a legnehezebb óriásnyulak elérhetik akár a 12 kg-ot is. A test hossza 30-70 cm között változhat. A házinyúl testfelépítése, mint a legtöbb emlősállatnál, fej, törzs és végtagok.

user_9265787_1284038255582_box2.jpg


Kaliforniai óriás nyúl

A Kaliforniait az 1920-as években amerikai tenyésztők alakították ki. Eredetileg ipari méretekben tenyésztett prémes állatnak szánták, de ma már kiállítási célokra is széles körben tartják. Újzélandi Fehér és Himalájai fajtákkal alakították ki a fő vérvonalat, majd Csincsilla példányokkal is keresztezték. Az új fajtát az Amerikai Nyúltenyésztők Szövetsége 1939-ben ismerte csak el, Európában a 60-as évekig nem vált ismertté.
  Pointed fajta, ami azt jelenti, hogy a kiálló testrészek, így a lábfejek, a farok, a fülek és az orr sötét színűek, a fehér testszőrzettől élesen elválnak. A szemek pirosak. A Kaliforniainak ma négy változata létezik, amelyek a testrészek színeiben különböznek egymástól. Az eredeti forma a fehér alapszínben fekete, az újabbak pedig szinte fehér alapszínűek, csokoládé, kék és lila jegyekkel. Az új változatokat kiállítási körökben egyelőre csak Nagy-Britanniában ismerik el, ahol kitenyésztették őket.
  Kisebb változatosság a típusban is megfigyelhető, amennyiben az Egyesült Államokban a karcsúbb, megnyúltabb testalakot részesítik előnyben. Bár a testtömeg is változatos, általában 4-4,5 kg között van. A Kaliforniai erőteljes fajta, hátsó fertálya széles, testarányai harmonikusak.

kaliforn.jpg


Magyar óriás nyúl

Fiatal fajta, a két világháború között keletkezett. Őse az igen vegyes összetételű magyar parlagi nyulak és a magyar vadas nyúl mellett a 19.század végén hazánkba került Belga Óriás nyúl. A magyar parlagi nyúl igen szapora volt, de nem volt megfelelő minőségű sem a húsa, sem a szőrméje. Ezt a tulajdonságát kívánták feljavítani a tenyésztők, amikor a két világháború között keresztezték a belga óriással. A gyorsabban fejlődő és nagyobb testű nyulak több húst és nagyobb méretű prémet termeltek. A keresztezés kényszerű volt és tervszerűtlen, mindössze kistenyésztői szinten folyt. Az új fajtát először Fekete László írta le A házinyúl tenyésztése és egészségtana című könyvében 1941-ben. Ekkor a magyar óriás nyúl példányai már rendszeresen megjelentek a kiállításokon.A magyar óriás nyulak fennmaradására súlyosan hatott, 80-as években.

45691630_1-magyar-orias-nyulak-eladok-kaposvar.jpg


Német óriás nyúl

A magyar óriás tenyésztésében jelentös szerepet játszik a német szüke óriás fajta. Lényeében a belga óriás német változata, de mindenütt önálló fajtának ismerik el.testhosszaúsága 66-70 cm, megnyúlt testü, de széles, dongás mellkassal. A bakok feje gyakran durva és burkolt, a nyőstényeké finomabb. Gyakori a tokásság. A szőrzet minősége közepes, gyakran laza ritkás, rugalmatlam. Hazájában több szinváltozatát tenyésztik, alapszine a szürkevadas, de kedvelik a fehér változatot, amit sokan önálló fajtának tartanak.

1307993181_215858907_6-nemet-orias-nyul-magyarorszag.jpg


Új-Zélandi vörös óriás nyúl

Az Új-zélandinak négy változata létezik. Meglepő módon mindegyiket az Egyesült Államokban tenyésztették ki. Hogy további zavart keltsünk: az Új-zélandi Vörösnek az előző négyhez semmi köze nincsen, ez egy önálló fajta. Az ismeretlen származású Új-zélandi Fehéret ipari méretekben való tenyésztésre fejlesztették ki. Az 1940-es években került át Nagy-Britanniába, ahol azóta kitenyésztették a Fekete és Kék változatokat is. A tenyésztők eredeti szándékának megfelelően rendkívül gyors növekedésű fajták, kifejlett súlyuk 4-5 kg között van.
  Az Új-zélandi Fehér továbbra is a leggyakoribb változat, belőle tenyésztették ki a valamivel kisebb Floridai Fehér fajtát. Az Új-zélandi Vörös valószínűleg a Belga Óriás és a Belga keresztezésével alakulhatott ki, ennek köszönhetően kapta jellegzetes vöröses színét.

20091129195756570_630681e.jpg






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 13
Heti: 55
Havi: 213
Össz.: 90 739

Látogatottság növelés
Oldal: Házinyúl-fajtái
törpenyúltenyészet - © 2008 - 2024 - torpenyultenyeszet.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »